2017

Közös Szilveszterezés sok kirándulással és visszatekintéssel

dsc_6407.jpgA hagyományainknak megfelelően a 2017-es évet is a püspökszentlászlói Életrendezés Házában búcsúztattuk.  Egy lelkes, 12 főből álló csapat Pécsbányatelep, Árpádtető érintésével, kb. 24 km-gyalogolással érkezett ki a szálláshelyre.   Az időjárás is kegyes volt a zarándokohoz, mert kiérjezésüket követően elkezdett esni az eső. Az első nap (december 30-án) a hozott pörkölteket alakítottuk finom meleg gulyáslevessé.  Az étkezés után  a gyerekekkel együtt megnéztük a Fantasztikus Róka úr című animációs filmet, majd a vetítés után egy vetélkedő formájában beszélgettünk a filmről, a vetélkedő nyertesei értékes nyereményekben részesültek. Ezt követően, a Borostyán Egyesület korábbi pályázatokon nyert társasjátékait próbáltuk ki, három játszó csoportban.  

Pásztorjáték

borosty08.jpgIdén is természetesen volt pásztorjáték! Hogy miért? Mert elképzelhetetlen, hogy ne legyen. A nagyszülők, szülők, környékben lakók és messzebbről érkezők, egészen kicsi gyerekek és egészen idős nénik és bácsik között van néhány száz ember, akik számára a Szentestének évek, évtizedek óra természetes részévé vált a pásztorjáték a Pálos templomban. Vagy úgy, hogy megnézi-meghallgatja, vagy énekel, játszik benne.

Szt. Borbála koncert

borbala2017.jpgDecember 03-án vasárnap délután 15.00 órakor a gesztenyési templomban került sor a hagyományos Szt. Borbála koncertre, ami egyrészt ingyenes, másrészt szintén nyitott volt. A több éve megtartott rendezvényünkkel igyekszünk a pécsi gesztenyési városrész szerényebb körülmények között élő családjainak kulturális élményt biztosítani úgy, hogy a koncertet követően szolid étkezési lehetőséget is biztosítunk részükre (szendvics, üdítő, sütemények). Az első koncerteket még sikerült pályázati forrásokból finanszíroznunk, melyek kiszáradását követően saját erőből valósítjuk meg ezt a számunkra fontos rendezvényt.

Új helyszínen tartotta Egyesületünk- Közösségünk az első adventi gyertyagyújtási ünnepséget

borostyan02.jpgA Pécsi Székesegyház Dóm Kőtárjának reneszánsz faragványai adták a keretet az esthez.

Meg is voltunk talán kicsit illetődve, hogy ilyen szépségben lehetünk…De miért is gyűltünk össze? Hogy Isten szépségét csodáljuk, hogy a közelgő csodára várakozzunk.

Lelkest 2017. november 24. péntek 20:30 - 23:00

Helyszín: Pécs, Szent Mór Iskolaközpont díszterme

Folytatódott a Gesztenyési közösség kötetlen találkozás sorozata, mely "Lelkest" névre hallgat. 22-en jöttünk össze a péntek esti programra, ami Eszti-Attila házaspár 10 éves házassági évfordulójának köszöntésével kezdődött. A köszöntő levelet Rizi írta (aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni) és C. Ági olvasta fel. Felelevenítette a pár elmúlt éveit. Attila képeket vetített megismerkedésük, esküvőjük és házasságuk emlékezetes pillanatairól és még az esküvői görög táncot is megnéztük, amivel a közösség annak idején megajándékozta őket.

Házasságkarbantartás

A Laki házaspár vezetésével 14 (!) házaspár vett részt 2017.11.19-én a Pécsbányatelepi Művelődési házban megtartott házasságkarbantartó tréningen. A téma a megbocsátás volt. Indulásképpen, a házasságainkat a következő gyümölcsökkel jellemeztük: dió, maracuja, alma (2X), édes füge, szelíd gesztenye, naspolya, nagy fürt szőlő, csipkebogyó, szúrós gesztenye, őszibarack, pirosodó cseresznye, gránátalma, őszibarack, majd 5 olyan dolgot kellett feljegyeznünk, amit értékelek a házastársamban.  Ezt követően tartotta meg a saját tapasztalataikkal kiegészített felvezető előadását dr. Gary Chapman „A bocsánatkérés öt nyelve” c. könyve alapján Eszter és Tamás.

Ifjúsági vizitúra 2017.

fenykep0154_1.jpgAzon vagyunk, hogy ide kerülhessen egy élménybeszámoló erről a vizitúráról is. :)

Nagytábor Parádon Július 31.-augusztus 05.

2017_paradsasvar_023.jpgAz alábbiakban az esti meséket követően- különböző táborozóktól elhangzott "napi élménybeszámolókat" adjuk közre. A gyűjtemény még nem teljes.

2017. július 31. hétfő Parádfürdő

Eltelt egy év és újra együtt vagyunk. Idén nagyon messzire merészkedtünk, kiegészülve a Gesztenyésiek új családokkal és régi jól ismert arcokkal, akikkel még soha, vagy régen, vagy együtt, vagy külön, de valahogy mindenképpen….Különleges tábor lesz az idei.

Vízi kalandozások, a Viharsarok peremén 2017 július 22-26-ig, szombat reggeltől szerda estig

img_2965.jpgMottó a Boltos mesékből:

"A Térképek Boltjába bemegy a vevő, elmondja az élete történetét, a boltos meghallgatja, elővesz egy térképet, kitűz rá egy kicsi zászlót, és azt mondja:
- Tessék. Ide sodorta magát az élet ! "

Szombat

kora reggelre terveztük az indulást. A gyülekező újból a Gyuriék háza előtt volt.

Négy autóval indultunk volna, de az egyik, nem volt hajlandó 90 km/ó sebességnél gyorsabban menni. Ezt a haladási sebességet nem tartottuk elégségesnek - végül is a 21. században vagyunk - így lecseréltük egy másikra. 

Éjszakai kirándulás május 28-án

Örömmel emlékszem vissza a legutóbbi találkozásunkra:

Amikor a TV-torony parkolójában összegyűltünk, a lenyugvó nap sugarai még a hegytetőt simogatták.
Mindenki felnyalábolta amit hozott, hátizsákot, kosarat, gyereket, kempingasztalt, vándorbotot, és megindultunk a Kis-Tubes felé. Az út vidám beszélgetéssel telt, így hamar odaértünk.
Ott, népes csapatunkkal némi riadalmat okoztunk a kilátón táborozó ifjú párnak, majd csomagjainkat és néhány lelkes tűzrakó társunkat otthagyva, Attila vezetésével indultunk tovább a János kilátó felé.
Út közben tényleg hallhattuk a fülemüle esti énekét, ahogy a lemenő napot búcsúztatta.

Oldalak

Feliratkozás 2017 csatornájára