Éjszakai kirándulás május 28-án

Örömmel emlékszem vissza a legutóbbi találkozásunkra:

Amikor a TV-torony parkolójában összegyűltünk, a lenyugvó nap sugarai még a hegytetőt simogatták.
Mindenki felnyalábolta amit hozott, hátizsákot, kosarat, gyereket, kempingasztalt, vándorbotot, és megindultunk a Kis-Tubes felé. Az út vidám beszélgetéssel telt, így hamar odaértünk.
Ott, népes csapatunkkal némi riadalmat okoztunk a kilátón táborozó ifjú párnak, majd csomagjainkat és néhány lelkes tűzrakó társunkat otthagyva, Attila vezetésével indultunk tovább a János kilátó felé.
Út közben tényleg hallhattuk a fülemüle esti énekét, ahogy a lemenő napot búcsúztatta.

Kilenckor a kilátóból körülnézve az ég alja még világos volt. Nagy nyugalom volt bennünk, beszélgetéssel jól eltelt az idő.

Miután Attilára bíztuk magunkat, megindultunk a körsétány északi oldala felé, hogy a Tubes csúcsát megkerülve jussunk vissza a Kis-Tubes kilátóhoz. Ez volt az izgalom ideje. Egy ideig lámpával mentünk a kanyargó sétaúton, de megtapasztalhattuk, hogy ha lekapcsoltuk, akkor is mennyi mindent látunk a sötétben. Az előttünk lépkedőnek ha volt egy kis világos rész a ruháján, már jó támpontot adott, merre is menjünk. A másik tapasztalat, hogy a többi érzékszervünk vette át a tájékozódás feladatát. Most más jelentősége volt annak, hogy érezzük az utat a lábunkkal, vagy mit jelent, ha valami reccsen az előttünk járó lába alatt. Aki pedig egy kis izgalmat akart, lemaradt a csapattól pár métert és máris egyedül hallgathatta az éjszakai erdő ezernyi zaját.

A gyerekeket a sűrű sötét sem tartotta vissza attól, hogy a több száz éves Öreg-tölgy üregébe fel akarjanak mászni.

Mikor visszaértünk, a tűz már nagy parázson lángolt, a város apró fényei pedig összeértek a sok csillaggal.

Előkerültek a hátizsákok kincsei, és pillanatok alatt a terülj asztalkám mesét éltük át. A serény házi asszonyok számtalan finom süteményéhez Judit bodzaszörpét, vagy Gábor rozé fröccsét kortyolhattuk.

Ez után már csak a történetek voltak hátra és a My and You(r)Tubes-ból így lett Our Tubes. Laki gyermekek élő bemutatója után hallhattunk az Öreg Tölgyről, fiatal cserkészekről, tájfutókról és más erdei kalandokról. Az ijesztő történetek hallatán egy aranysakál is fel- fel vonyított a közelben.
A hirtelen választott zsűrinek nehéz dolga volt, de bölcsen elosztotta a jutalom csokikat, mert én is kaptam. Megenni már nem volt idő, és talán hely sem maradt a gyomrunkban.

Mivel már tizenegy is elmúlt, a csapat vidáman visszaindult, hátrahagyva az öreg és fiatal tűzoltó fiúkat.

Kellemesen elfáradva ültünk be, akkor még szerencsésen meglelt autóinkba.

Köszönjük a szép és igazán Lelkes Estét Viliéknek!

Az emlékeztetőt összeállította:
 egy szemtanú. (E Zsolt)