Vízitúra élménybeszámoló a felnőtt evezés utórendezvényét követően
Mottó: Evezz, evezz az élet tengerén, csak ki ne köss a bánat szigetén. Legyen erőd tovább evezni, s a boldogság szigetén kikötni. (Emlékkönyv bölcsesség)
A képnézegetős este megszólalásai után az volt az érzésem, mintha elérkeztünk volna egy olyan pillanathoz a vízitúrák történetében, amikor nem csak dokumentálni tudjuk a túra eseményeit - hogy a Tamásnak sikerült-e a mérlegállás a kenu végében vagy, hogy végre tudjuk mit jelent a "tolvajszó" kifejezés, illetve miért lehet csak saját felelősségre öreg fűzfák alatt sátrazni - hanem képesek lettünk az együtt töltött 5 napot, egyéni és közös életünk részeként látni és értelmezni.
A túra résztvevőinek létszáma meghaladta a nagyközösség létszám 50%-át. Tehát többen vízitúrázunk mint ahányan nem !
Az együtt töltött napok egy intenzív életközösséget hoztak létre közöttünk, melynek során lehetőségünk volt, jobban megismerni egymást.
Felfelé, jó volt gyakorolni az árral szemben evezést, a haladás küzdelmét, ( ha már egyszer a kontraszt társadalommal kacérkodunk) melynek jutalma az egyre szebb táj látványa volt.
Persze a sodródás sem okozott problémát nekünk, csak úgy vitetni magunkat a víztömeggel a visszaúton.
Az, hogy a fényképeken úgy nézünk ki, mint egy nyugdíjas klub rehabilitációs csoportja, csak az alacsony vízállásnak és a melegnek köszönhető. (Viszont azzal is számolnunk kell, hogy mi már nem fogunk többet szaltót ugrani a Dunába.)
Jó veletek úton lenni a bánat és boldogság szigetek között és büszke vagyok, hogy ebben az évben is a vendége lehettem a " Duna magyar szakasz háziasszonyának."
Egy evezős