Kedves Látogató!

Köszöntelek a Borostyán Egyesület honlapján.

A Baranya Megyei Bíróság Pk. 60.074/2001/6. számú végzésével 2001 június 20-án vett minket közhasznú szervezetként a nyilvántartásába. Tagjaink száma jelenleg 18 (létszámunk növelését nem tűztük ki célul). Az alapító tagjaink gazdag közösségi és különböző programszervezői múlttal rendelkeznek.

HÁZASPÁROK ÚTJA virtuálisan - 11. Elengedjük gyermekeinket

Gyerekeinket ajándékba kapjuk a Jóistentől. Átmenetileg a mienknek érezhetjük őket. Születésük után szinte teljes szimbiózisban vagyunk. Aztán látnunk kell – értékelve, átélve minden kor sajátos pillanatát –, ahogy egyre messzebb távolodnak tőlünk. Amit fontosnak találtunk, igyekeztünk átadni. Útravalóul szolgál. Bizalommal tekintjük lépteiket. Lelkünkben, szívünkbe örökre teljes közelségben maradnak. Az otthon ajtaja mindig nyitva áll előttük.

HÁZASPÁROK ÚTJA virtuálisan - 12. Együtt időseinkkel

Ahogyan szüleink is, mi is idősödünk, megtanuljuk egyre inkább becsülni egymásban a jót. Szabadabban tanulunk tőlük, jobban meglátjuk szavaikban, tetteikben a bölcsességet. Kevesebb a feszültség, a harc.

Látva, érezve öregedésük konkrét jeleit, bennünk is tudatosodik, hogy egyszer véget ér az életünk. Nem mindegy, hogyan gazdálkodunk a ránk bízott idővel.

HÁZASPÁROK ÚTJA virtuálisan - 13. Megöregszünk - aratunk

Milyen nagy a különbség az öregedés és a megöregedés között! Megszületésünket követően folyamatosan öregszünk. Ez egy olyan folyamat, amit egyszer csak a megöregedés lezár? Csak megöregedett állapotban lehet aratni? Földi életünk 60. évét taposva (élvezve) mindketten úgy gondoljuk, csak tőlünk függ, hogy besoroljuk e magunkat a „megöregedett” csoportba és csak azt követően kezdjük meg az aratást, vagy a mindenkori életállapotunk lehetőségeit kihasználva vetünk és betakarítunk.

HÁZASPÁROK ÚTJA virtuálisan - 15. Hálát adunk

Házastárssal együtt végigjárni szeretetben az életutat a legnagyobb kegyelmek egyike. Együtt a Mennyei Atyánál – ennek eljöveteléhez szeretetünkkel segítsük egymást az üdvözülés útján egész életünkben. Hálát adok azért, hogy mellettem lehetsz, hálát adok azért, hogy melletted lehetek. Mindörökké. Ámen.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára