Kedves Látogató!

Köszöntelek a Borostyán Egyesület honlapján.

A Baranya Megyei Bíróság Pk. 60.074/2001/6. számú végzésével 2001 június 20-án vett minket közhasznú szervezetként a nyilvántartásába. Tagjaink száma jelenleg 18 (létszámunk növelését nem tűztük ki célul). Az alapító tagjaink gazdag közösségi és különböző programszervezői múlttal rendelkeznek.

Kőszeg értékei

Az idei közösségi tábort Kőszegre szerveztük júl. 19-24. között. A Kőszegi Evangélikus Kollégiumban nagyon jó körülmények között kaptunk szállást, míg az ebédet és vacsorát (1 nap kivételével) a Kőszegi Kék Huszár Étteremben és a Kék Fény Étteremben kaptunk. Táborainknak van egy szokásos menetrendje: reggeli ébresztő, torna, reggeli ima, reggeli, délelőtti program, ebéd, délutáni program, vacsora, esti hálaadás, esti program és takarodó. Az alábbiakban egy rövid élménybeszámolót olvashattok erről a néhány napról.

Éjszakai túra

Május 10-én pénteken este fél 8-kor a Remete-réti parkolóban gyülekeztünk, hogy egy esti sétára induljunk a Sós-hegyi kilátóba. 14-en indultunk el a zöld + jelzésen. Kellemes időben még a sötétedés előtt odaértünk a kilátóba, ahol megcsodáltuk a környező hegyeket, Pécs városrészeit és a Tenkes hegyet. Sötétedett, amikor elindultunk visszafelé. Végül is a teljes sötétségben pár perc után hozzá szokott a szemünk a "látáshoz". Nagyon szép túrán vehettünk részt.

Márciusi túra

Március 15-én délután 14:00 órakor a pécsi Gesztenyési Közösségi Háztól indultunk egy körtúrára a pécsbányai külfejtés körül. Az útvonal: Pécsbánya - Tölgyesi út – Kantavári romok – Lámpás-völgy – Pécsbánya. Gyönyörű tavaszi időben 13-an indultunk el a túrán. Emelkedő után a gerincen haladtunk, kicsit fel majd kicsit le, míg elértük a Kantavári-forrást. Többen medvehagymát szedtünk és elfogyasztottuk az otthonról hozott sütiket. Az útvonal látványa beszélgetésekkel egészült ki. A túra 9,26 km hosszú volt és 3 óra 6 percig tartott. Nagyon szép délutánon vagyunk túl! :)

 

Egy színes hétvége Bólyban

p1610055.jpgA Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyési Katolikus Közösségből 35 felnőtt vett részt azon a lelki regeneráló összetartáson (lelkigyakorlaton) amelyet a Bólyi plébános Kutas Attila vezetett.

Farsangolás

A Borostyán Egyesület által támogatott Pécsi Gesztenyési Katolikus közösség felé lett meghirdetve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Zsolnay termében 2024. február 2-án megtartott farsangi rendezvényünk.

Szerelmi kalandtúra 2024.

szk_kicsi.jpgA szerelmi kalandtúra olyan játék, amely öt egyszerű feladat segítségével arra ösztönzi a házaspárokat/párokat, hogy a mindennapok rohanásában se felejtsék el összetartozásukat. A játék során a pároknak lehetősége lesz randira, kirándulásra, titkos feladatra - sok beszélgetésre!

1. Közös séta, kirándulás: minőségi idő

1_4.jpgIdő, amit kettesben töltünk, és teljes figyelmünket a Társunknak szenteljük.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára