Ajándék csónak ne nézd a lapát I. az elhangzott témák összefoglalóival

A Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiuma által 2015. február 13-án megjelentetett „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015.” pályázatra benyújtott Ajándék csónak ne nézd a lapát című, NEA-TF-15-SZ-0531 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett pályázatunkra nagy örömünkre megítélték kért 284 000 Ft-ot, azzal a kikötéssel, hogy a programok lebonyolítását-, a szakmai és pénzügyi beszámolóink elfogadását követően utalják át azt.  Pályázati programunk első részét a felnőtt vízitúrát, a pályázatban betervezett 15 fős létszámmal (7,5 házaspár) a szervezők és résztvevők részvételi lehetőségeit figyelembe véve a tervezett 2015.08.01.-08.06. időtartamhoz képest egy nappal rövidebb 2015.08.02.-08.06. időszakban bonyolítottuk le.  

Vízitúránkon egyesületünk  egyik tagja, Marika szülőföldjére, a csallóközi (Szlovákia) Kis-Dunára látogattunk el. Legnagyobb örömünkre újoncokkal és régi, de sok évet kihagyó evezősökkel bővült a már több éve együtt vizitúrázó csapat.

A találkozó augusztus 2. vasárnap délelőtt a révkomáromi kajak-kenu klubnál volt, Pécsről és Budapestről személyautókkal érkeztünk ide. Itt hagytuk az autókat, innen bérelt kis busszal vittek minket a partraszállás helyszínére.

A Kis-Dunánál, a hurtafalvai hídnál felütéssel kezdődött a túra: dögszag, és rengeteg szemét ütötte fel fejét a parton, egy vastag csőből pedig szennyvíz ömlött a folyóba, ahol hajóinkat a vízre tettük. A kellő ambícióval felruházott kormányosok hajóválasztása és a legénység, asszonyság elosztása után evezni dél-tájban kezdtünk. Nem kapkodtunk, mert nem volt túlságosan nagy táv (12 km) az első napra tervezve. A vízre szállás és az evezés első szakasza ugyancsak megijesztett bennünket, mert a beömlő szennyvíz szagát igen erősen érezhettük, így itt fel sem merült a fürdés lehetősége. Szerencsére hamarosan elhagytuk a város körzetét, és már a természet szépségét csodálhattuk. Vágyakoztunk is a harmadfokú hőségriasztás idején a kellemes hűsítő vízbe. Az első cél a Jóka (Jelka) vízimalom melletti kemping volt. Marika nővérének családja várt bennünket sütivel, friss csallóközi házikenyérrel, vidám fogadtatással. Volt bőven időnk strandolni a hosszan benyúló sekély vizű gázlón, és csodálni a közelünkben lévő, teljesen épen megmaradt, fa vízimalmot. Férfiak áteveztek rőzsét gyűjteni a szemben lévő vadregényes partra, aminek köszönhetően még világosban megfőtt a fenséges zöldséges gulyás, konyhafőnökünk, Ági vezetésével. Kis időt követően kiderült, hogy a fejsze a túlparton maradt. Persze ez lehet, hogy szándékos volt a fiúk részéről, hogy minél többet gyakorolhassák a kormányzást az üres kenukban.

A Jóka-i kemping közvetlenül a parton, a szabad strand területén van. A vízimalom mellett kulturált büfék találhatók. Vízöblítéses WC volt 50 centért, ami vagy kinyílt, vagy nem a pénz bedobását követően és nap melegítette tartályos zuhanyzó, melyért a büfében kell fizetni 15 perc zuhanyzásért 1 Euro-t. Talán a hétvége miatt óriási forgalom volt, így át kellett helyeznünk a sátrainkat, hogy az újabb és újabb partraszálló csapatoknak helyet adjunk. A sátorhely 3 Euro volt. A gazda reggel jött rendezni a költségeket. Jól beszélt magyarul, kedélyesen kóstolgattuk egymás pálinkáit a még jobb kapcsolat és a fertőzésveszély elkerülése érdekében.

Elhagyva a Jóka-i vízimalom melletti táborhelyünket, úgy 1 km evezés után a Pali-ranch-hez értünk, ami egy alternatíva lehetett volna a táborozásunkra. A békés folyón továbbevezve szép vízimadarakkal, hattyúcsaláddal találkoztunk. Hamar kiderült, hogy a csapat ornitológusa Vili lesz az elkövetkező napokban, mert ő tudta a legtöbb madarat névvel illetni (jégmadár, kócsag, fehér gém, szürke gém, barna gém?). A vízi növény és állatvilág mellett a vidám, vakációzó, helybeli gyerekek kedvenc időtöltését is sikerült megismernünk. Egy folyó menti hatalmas fára felkötött „tarzan kötélen” lendültek be a folyó fölé, a több emeletnyi fából összetákolt indító állványról, hogy különböző műugró gyakorlatok bemutatásával érkezzenek a folyóba 4-5 méter magasból. Bemutatójukat nagy tapssal jutalmaztuk, majd következett a „haverkodás” és a közületek ki meri kipróbálni… A gyakorlat legizgalmasabb része, a két emelet magas rozoga indító állványra való felkapaszkodás volt, a legtöbbünknek már ennek látványára inába szállt a bátorsága. Valakinek mégis meg kellene védeni csapatunk becsületét, először Balázs, majd Feri is bevállalta. Balázs eljutott az átlendülést követő felső pontig, Feri idő előtt becsapódott a vízbe.  Ennyivel azonban nem értük be Ági is megkezdte a felmászást az „ugrótoronyba”. Aggódó tekintetek követték, amíg feljutott és a kezébe vette a kötelet a kapaszkodó rudacskával. A házigazda fiúk több jótanáccsal látták el a „nénit”. Feszült pillanatok következtek: ugrás, vagy vissza mászás… Aztán lendülés és csobbanás, SIKERÜLT! A helyi vagányok elismerését kivívva folytattuk utunkat a Madarásznál levő pihenő helyig. Itt egy nem régiben kialakított kemping van, WC, büfé, homokos röpipálya található (sajnos lelakatolva). Volt egy jó nagy fedett terasz padokkal, asztalokkal, ahol rövid szavazást követően, megebédeltünk. Közeledtünk a tallósi (Tomásikovo) duzzasztó felé. A víz nagyon belassult, meg kellett dolgoznunk az előrehaladásért. Egészen tószerű lett a folyó, tavakra jellemző gyönyörű élővilággal: tavirózsa, vízitök, amiből később több száz euro bírságot és a mocsárba fulladást kockáztatva Bozsónak hazaszállítottunk egy méretes példányt a Botanikus kert támogatására. Amikor elértük a duzzasztót, a bal parton kikötés, hajók kipakolása, átemelés következett. Szerencsére nem kellett messze cipelni a hajókat, de a sok dolgos kézre azért szükség volt. A duzzasztó gátról a 6-7-mes mélységbe zúduló hatalmas víztömeg lenyűgöző látványt nyújtott.  

Pozsonyeperjes gyönyörűen rendben tartott kempingjében vertünk sátrat a leküzdött 34 km után. Izmaink már túl voltak a bemelegedésen. Hatalmas nyárfák alatt, gyönyörű szigetközi Duna-ág mellett sátraztunk, „tájba illő” háziláma és kenguru szomszédságában. Gyorsan előkerült a bogrács, és közös összefogással a világ legjobb lecsóját készítettük el. Végre a várva várt röplabdázásra és az esti közös éneklésre is adódott lehetőség. A csallóközi rokonok vendégszeretet itt sem maradt el, hamar érkezett a frissen sült rétes, görögdinnye.

Másnap, kedden reggel kényelmesen reggeliztünk, összepakoltunk. Volt mindenre idő. Nagyon szép és békés volt a folyó következő szakasza. Miután elgémberedtünk a kenuban, mindig találtunk helyet a csobbanásra. Összekapaszkodva a víz közepén kortyolgattunk a körbeadott üdítőföccsös flakon tartalmából, miközben az aktuális „továbbképzés” zajlott. A tőkési ág torkolatánál élveztük a hideg és meleg víz találkozását és a kristálytiszta átlátszó vízben feltárulkozó élővilágot. Felevezve a néhol 20-30 cm mély termálágban Nyárasdon, a termálfürdő mellett kempingeztünk.  Megdolgozott izmainknak, ízületeinknek éppen jól jött egy kis termálfürdői lazítás. Vacsorakészítéshez ismét a bogrács került elő, ezúttal királyi paprikáskrumplit készítettünk. A csillagos ég alatt a férjek éjszakába nyúló beszélgetést folytattak lényegi dolgokról.

A Kis-Duna Gútánál (Kolárovo) torkollik a Vág folyóba. A negyedik napon mi is ezen folytattuk utunkat tovább. Így már szélesebb vízen eveztünk, ami jobban emlékeztetett minket a korábbi évek Dunájához. Tengerpartot idéző csodás homokpadok mentén fürödtünk, söröztünk, majd 24 km evezést követően végre megvalósult Kamocsa közelében a várva várt igazi nomád vadkemping. Egyedülálló panorámájú, vízre nyíló sátrakkal, fiúk lefelé, lányok felfelé típusú toalettekkel. Amíg az asszonyok a vacsorát készítették, a nyolc apuka a homokpadon felállított röpipályán vívott élvezetes mérkőzést, nem volt könnyű rávenni őket, hogy hagyják már abba, mert elkészült a vacsora.   Az utolsó cseppig elfogyasztott babgulyás után szerelmes haikuk felolvasásával ihletett tartalmas beszélgetés alakult ki a tűz körül párkapcsolatainkról. A beszélgetés hangulatát egy-egy hullócsillag látványa emelte.  Amolyan „nomád pár-suli”. A gitáros éneklésig már csak a kisebb alvásigénnyel rendelkezők jutottak el.

Az utolsó nap kis kirándulást tettünk a gútai fahíd és vízimalom felfedezésére.  A folyam kilométereket megpillantva szembesültünk azzal, hogy erre a napra is 23 km eveznivaló maradt, de azért még időben érkeztünk vissza Révkomáromba, a kajak-kenu klubba.

Pályázati programunk következőkben felsorolt szakmai részeit vízi összekapaszkodós formában (egy-egy kiadós evezési időszak után a három kenu egymás mellé úszott, a legénység összefogta a hajókat és a folyó közepén hangzottak el az egyes témák előadásai) sikerült megvalósítani:  dr. Kovács László házi és üzemorvos 20 év tapasztalatairól, az egészséges életmódról és drogprevencióról adott áttekintést, két házaspár (Tumpek és Kovács) vezette fel az „idős szülők ápolása” néven összegezhető témakört, mellyel kapcsolatban legtöbb résztvevő már rendelkezett tapasztalattal (szomorú tényként kellett konstatálni, hogy a pályázatot összeállító Kovács Istvánnak az idei év első felében mindkét szülője elhalálozott), a Borostyán Egyesület elnökének vezetésével került sor a civil szervezetekkel kapcsolatos tudnivalók rövid ismertetésére, kitérve a törvényi változások egyesületünk életére való hatására és a jelentkező plusz feladatokra. (a beszélgetések érintették az elmúlt egy év jelentősebb egyesületi történéseit és foglalkoztak a következő egy év tenni valóival, feladataival is). A túrán részt venni nem tudó érdeklődők számára szeretnénk az előadások kivonatait átadni, ezért a pályázati program talán legnehezebb vállalásának az tűnik, hogyan vegyük rá az előadókat arra, hogy az elhangzottak lényegét rögzítsék írásban is. Egyenlőre a szóbeli ígéretekkel kell beérnünk….

Evezésben megfáradt tagjaink regenerálódását segítette a szakmai programként vállalt – dr. Kovács László doki által egyéni foglalkozásként lebonyolított - manuálterápiás „megújítás”, a reggelente a Kuti Ágnes által vezetett csoportos „formába hozó gimnasztika” és a vízitúrát végigkísérő sok vidám röplabda mérkőzés.  

 

Epilógus:

Az evezős túra mindig nagyon komolyan szembesít minket az egyesületi,- közösségi élet párhuzamaival. A jó kapcsolatok, feszültségek mind megjelennek az előrehaladás sikerében vagy nehézségben. Elgondolkodtató volt az ugyan diszkréten, de folyamatosan zajló harc a kormányzásért…

Aztán, aki evezett már, az tudja, hogy akkor a legjobb a hatásfok, ha egy ritmusban húzunk. Viszont a szívverés, lélegzés, életritmusunk nagyon különböző tud lenni. Olyan jóleső, amikor olyanokkal kerül az ember egy hajóba, akikkel egy ritmusra jár a keze, szíve. Ha valakinek túl sokáig kell alkalmazkodni, az fárasztó.

A lemaradás is kedvét tudja szegni az embernek, különösen a megfáradtaknak, gyengébbeknek. Arra is rájöttünk, hogy az a jó, ha olyan elérhető közelségben haladunk egymás mellett, amiben senki sem frusztrálódik.

Szóval az egy hajóban evezést ugyanúgy, ahogy a közösségi létet nem adjuk fel, újra és újra nekivágunk. Tarts velünk!

lejegyezte Meszéna Ági és Kovács István

A felnőtt vízitúra szakmai foglalkozásainak bevezető előadásai az alábbiak szerinti főbb gondolatokat tartalmazták:

Egészségügyi szolgáltatásként dr. Kovács L. házi és üzemorvos beszélt 20 év tapasztalatairól, az egészséges életmódról a manuálterápia lényegéről mesélt, esténként pedig manuálterápiás lazító, regeneráló gyakorlati bemutatót tartott.

Általánosságban kijelenthetjük, hogy a gyógyítás legfontosabb eleme a pácienssel való jó kapcsolat. Csak a kölcsönös bizalom teremtheti meg azt a csatornát, amin keresztül valódi információ áramlás valósulhat meg a két fél között. E nélkül pedig nem lehet hatni a betegre, nem lehet érdemi változást elérni. A gyógyszer önmagában kevés, kell a gyógyító ember személyisége ,és kell a megfelelő csatorna a valódi kommunikációhoz.

Jó példa erre az egészséges életmód kérdése.

Korunk népbetegségei, - melyeket bátran nevezhetünk civilizációs ártalmaknak -, mint például a magas vérnyomás, a cukor betegség, a szív és érrendszeri megbetegedések, a hangulati élet tartós zavarai, mind összefüggnek a sajátosan megváltozott modern élettel.

Kialakulásuk okai között egyértelműen ott szerepel a mozgás szegény életmód, a helytelen táplálkozás, a következményes elhízás. Fontos itt megemlíteni a rohanással, stresszel teli napokat, hiszen már a hétvégi "kikapcsolódás" sem teremt lehetőséget a csendre, a nyugalomra, a valódi relaxációra, regenerálódásra. De ide tartozik a valódi, nem virtuális társas kapcsolatok hiánya, a mind jellemzőbb társas izoláció.

Ugyanakkor hiába látjuk a baj forrását, hiába kezdenénk a betegségeket életmóddal kezelni, még inkább megelőzni, ez nagyon nehéz. Nem lehet ugyanis "felülről", csak kritikát megfogalmazva változást elérni. Személyes élményekkel, leginkább személyes példamutatással, a valódi kapcsolat adta háttérrel lehet megpróbálni érdemi változásokat elérni a páciensnél.

A dunai evezős túrán közösen megtapasztalhatjuk mindennek a pozitív példáját, és ennek a gyógyító hatását.

Egész nap mozgunk. Ez a fizikai megterhelés teljesen egyénre szabott lehet, viszont mindenképpen napi több órát jelent. Elmondhatjuk, hogy ezekben a napokban, - a bőséges adagok ellenére is -, a kalória felhasználásunk meghaladja a bevitelt.

A természet szépsége, nyugalma, a minket körülvevő csönd, egy nyugodt naplemente, mind lehetőséget adnak egy valódi relaxációra: gondjaink messze tűnnek és már messze nem annyira nyomasztóak.

Az evezés, tábor verés, főzés egyaránt lehetőséget adnak a valódi párbeszédre. Megtapasztalhatjuk az egymásra figyelés, egymás elfogadásának örömét, nyugalmát.

Természetesen nem tudok minden betegemmel együtt mozogni, kikapcsolódni.

De másképpen beszélek minderről, ha saját konkrét tapasztalatokból indulok ki.

A manuálterpiáról a következők szerinti összefoglalót adta:

Háziorvosként, a mozgási panaszok kezelésében korábban két utat ismertem:

                1. Gyulladáscsökkentő tablettákkal és kenőccsel, valamint nyugalomba helyezéssel gyógyítom a fájó testrészt,

                2. És/vagy továbbküldöm reumatológia vagy ortopédiai szakrendelésre, ahová szerencsével egy-két-három héten belül eljut. A szakrendelés, a fenti terápiás mód mellet még élhet a fizioterápia és a helyileg alkalmazott injekció (jellemzően szteroid) lehetőségével.

Szembesülve a fenti lehetőségek gyakran kicsi hatékonyságával és a gyakori mellékhatásokkal, gyógyszer okozta betegségekkel, próbáltam alternatív, helyesebben komplementer gyógymódokat keresni.

"A manuális medicina azoknak a diagnosztikai és terápiás fogásoknak az együttese, amelyek a támasztó-mozgató rendszer reverzibilis működési zavarainak vizsgálatával és kezelésével foglalkozik."

A módszer hiánypótló a jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben.

27 hónapon át lelkesen jártam fel Budapestre, hogy elsajátítsam ezt a hatékony, mégis - óvatos, gyakorlott kezekben -, mellékhatás mentes módszert.

Messze vagyok még megfelelő rutin elsajátításától, de az evezés jó lehetőséget adott a gyakorlásra.

A legtöbb evezős jellemzően nem mozog a hétköznapokban, vagy legalábbis más izmait terheli. Így egy-két nap evezés után néhányunknál jelentkeztek mozgásszervi panaszok.

A napközbeni partra szállások során, a délutáni, esti hosszabb pihenő idő kapcsán volt bőven lehetőség a manuál terápia gyakorlására. A kötőszövetes tokok, az izompólyák masszírozása, nyújtása, az ízületek nyújtása, kórosan blokkolt helyzetből való kimozgatása megtette a hatását. Ha nem is mindig teljes gyógyulást, de jelentős javulást hozott a terápia. Mindezt kellemes, megnyugtató módon, mellékhatás mentesen.

 

Kovács István, a Borostyán Egyesület elnöke ismertette a civil szervezetek főbb jellemzőit, működésük feltételeit és saját egyesületünkkel kapcsolatos konkrétumokat:

A civilszervezet olyan társadalmi szervezet, (egyesületet és alapítványt) amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés. A pártok, egyházak, szakszervezetek nem sorolhatók ide.

Egyesületünk társadalmi szerveződésként jött létre 2001-ben. Megalkottuk a működésünk alapjául szolgáló alapszabályunkat és jelentkeztünk a bíróságnál közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételre, ez némi hiánypótlást követően sikerült.

Miért jó, hogy van civil szervezetünk?

A működésünket anyagilag és eszközökkel elősegítő pályázatokon indulhatunk, SZJA 1 %-ot és adományokat (régebben az adományozó magánszemélyek is, jelenleg csak cégek adókedvezményt kaphatnak), fogadhatunk. Alapszabályunk céljaival megegyező rendezvényeket (pl. családos táborozás, házasság erősítő programok) szervezhetünk, támogatásokat nem csak kaphatunk, adhatunk is.

Mit kell tennünk a jogszerű működésünk érdekében?

Először is a mindenkor hatályos jogszabályoknak meg kell felelnünk. 2011-től új törvény, a 2011. évi CLXXV. tv szabályozza a civil szervezetek működését. A törvénynek való megfelelés érdekében alapszabályunkat módosítani kellett, és újra meg kellett kérni a közhasznú besorolást, mindezt 2014-ben pályázati forrásból fizetett ügyvéd segítségével sikerült megvalósítanunk. Egyesületünk eredeti Alapszabályának összeállításakor, az akkor már meglevő tevékenységeinket és vágyainkat fogalmaztuk meg. Jó volt látni, hogy a 2011. évi CLXXV. tv. rendelkezéseinek való megfelelés érdekében csak néhány helyen kellett az alapokmányunkon módosítanunk. Szervezetünket a három tagú elnökség működteti, hivatalosan évi két elnökségi üléssel. A teljes tagság a minimum évente egyszer tartandó közgyűlésen vesz részt a döntésekben. Két helyen tartjuk a pénzünket, a bankszámlánkon és a házipénztárunkban.

Adminisztrációs kötelezettségünk az elég sok van (csak a legfontosabbak):

1. elnökségi ülések és a közgyűlések jegyzőkönyvezése
2. egyesületi tagok nyilvántartása,
3. a közgyűlés által elfogadott tagdíjak beszedése,
4. a bankszámla és a házipénztárral kapcsolatos papírozások,
5. a Közhasznúsági jelentés készítése és nyilvánossá tétele,
6. Statisztikai Hivatalnak Adatlap kitöltés,
7. NAV igazolások, adó 1%-al kapcsolatos kötelezettségek,
8. tagnyilvántartás-, be és kilépések követése.

Saját érdekünkben kell(ene) jól megszerveznünk a következőket:

1. eszközeink nyilvántartása, mozgások követése kihasználtság elősegítése
2. továbbképzési lehetőségek felderítése
3. pályázatkiírások figyelése
4. pályázat koordinálás, összeszerkesztés
5. pályázatok (pályázatrészek)  készítése (külső szervekkel egyeztetés)
6. nyertes pályázatok dokumentálása, korrekt elszámolása
7. kapcsolattartás támogatott közösséggel, igényfelmérés
8. egyéb be és kimenő levelek nyilvántartása
9. partnerkapcsolatok, külső szerződések nyomon követése
10. iratok, fényképek tematikus archiválása
11. honlap folyamatos aktualizálása (élménybeszámolók készítése, készíttetése fényképek gyűjtése, válogatása, honlapra tevése)
12. pénzügyi politika felülvizsgálása, korszerűsítése, leltározási szabályzat elkészítése

 

Tumpekné Kuti Ágnes saját előadásit, tapasztalatait az alábbiak szerint foglalta össze:

Az embernek keresztényként sokszor másképp kell élnie.

„Mester, melyik a főparancs a törvényben? Jézus ezt felelte: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből.

Ez a legnagyobb, az első parancs.

A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. (Máté 22, 36-40)

A szeretet megélése sokszor áldozatvállalással jár: Figyelmet fordítunk a másikra, időt szakítunk rá, olykor anyagilag is áldozatot hozunk a másikért.

A szeretet nem üzlet, nem méricskéljük, hogy amennyit adtunk, annyit akarunk kapni is.

Nem csak azokat kell szeretnünk, akik megérdemlik, és akikkel jól érezzük magunkat, hanem a legtöbb szeretetet azokra kellene fordítani, akiket nehéz szeretni.

Ez kemény feladat mindannyiunk számára, sokszor szembesülünk azzal, hogy ez ritkán sikerül.

Rövid túránkon, amely bővelkedett próbatételekben, nehézségekben, hamar kitűnt, ki miben gyengébb, mégis a napi távot együtt kellett teljesítenünk. A jézusi parancsolat szerinti hozzáállás hamar egységes közösséggé formálta a kis csapatot.

A napi 4-5 órányi evezés, napról napra erőssebbé tett minket, éreztük magunkon a változást, ami az egészséges életmód felé terelte gondolatainkat.

Megállapítottuk, hogy a napi mozgás rendkívül fontos a harmonikus életvitelhez.

Én például a közeli Mecsekben rendszeresen járok futni, ez költségkímélő megoldás, friss levegőn, autó füstgázoktól mentes erdei környezetben és nem kemény aszfalton, már a természetes környezet is segít az energetizálódásban és a feltöltődésben.

A rendszeres mozgás, szebbé formálja testünket, ami növelheti önbizalmunkat, így az egészség mellett az élet más területén is sikeresebbek lehetünk.

Beszélgettünk az egészséges táplálkozásról is: egységesen a tiszta, természetes, adalékanyagoktól mentes ételeket tartottuk a legjobbnak.

Saját tapasztalatunk, hogy a nagyüzemi termelésű hústermékekhez képest a magán termelő háztáji nevelésű csirke, kacsa, (mangalica) sertés, illetve a belőlük készült húskészítmények sokkal ízletesebbek, finomabbak, tisztábbak és egészségesebbek.

Ugyanezt mondhatjuk el a háztáji zöldség és gyümölcs áruról. A beszerzések során figyelembe vesszük, hogy lehetőleg magyar termékek legyenek.

A zöldség és a gyümölcs fogyasztása szerves része kell legyen a napi táplálékunknak.

A pécsi piacon két hetente háztáji méretű biogazdaságban előállított sajtok is vásárolhatók, megkóstolásuk óta családunk ezeknek rendszeres fogyasztói.

Többen megállapítottuk, hogy a csoki és a „nasi” mennyiségét még lehet csökkenteni étrendünkben, kevesebb szénhidrát is elegendő az egészséges táplálkozáshoz.

A túlzottan zsíros ételek kerülendők, a mértéktelen alkohol fogyasztás, cigarettázás szintén káros az egészségre.

Úgy gondoljuk, hogy a mértéktartás pozitív hatással van életmódunkra.

 

Kovács István az év első felében vesztette el édesapját és édesanyját is. Egyik este egy beszélgetést egy idézettel vezetett fel: Readr’s digest 2015 augusztus  Levelek apámtól (írta Dave Colangelo) cikk záró része: „Bezártam az e-mailt, és sírni kezdtem. Sírtam, mert azt kívántam, bárcsak hamarabb megnyíltam volna az apám előtt, de örömömben is, hogy még idejében írtam neki. Sírtam, mert úgy éreztem, most már ismerem őt és mert rájöttem, hogy korábban csak azért nem kérdeztem élete tanulságairól, mert én magam képtelen lettem volna megosztani vele az érzéseimet. Sírtam, mert 33 évesen, gyötrődéseim tetőfokán a levele azonnali enyhülést hozott számomra. És sírtam, mert az egész olyan egyszerű volt: csak egy klikk a „Küldés” gombra. Azóta sok-sok e-mailt váltottunk. Egy nap talán szemtől szemben is fel tudok majd tenni neki kérdéseket, anélkül, hogy közben gombóc nőne torkomban. Már magától is mesél nekem azokról a régi időkről, amikor Antoniúval (felesége, az író édesanyja) moziba mentek iskola helyett, aztán másnap lebuktak, mert Antonio árulkodott... Nem szaporítom tovább a szót. Bár a problémáim nem oldódtak meg varázsütésre, de attól, hogy megismertem — s még jobban megszerettem — az apámat, érthetőbbnek és élvezhetőbbnek tűnik az életem. Olykor nehéz beszélgetni az apákkal. Boldog vagyok, hogy én szerét ejtettem.”

A cikk után elmesélte, hogy neki nem sikerült szüleivel eljutni erre a pontra… legyen ez tanulság azok számára akik még nem vesztették el ezt a lehetőséget.

Kovács István gondolatai:

Bevezetés „idős szülők ápolása”:

Egyesületünk kiemelt céljai között szerepel a házasságok erősítése, ennek keretében ünnepeljük az egyesület által támogatott Pécsi Gesztenyési Katolikus Közösség családjainak kerek házassági évfordulóit. Ünnepeltünk 40 éves évfordulót is, de a többség 15-30 éves házas. A házaspárok energiáját, figyelmét hosszú időn keresztül a gyerekek nevelése, taníttatása köti le (kötötte le). Sokan hajlamosak voltunk tudomást nem venni arról, hogy időközben a mi szüleink sem fiatalodtak, idősödésük során egyre több segítséget igényelnek.

Minden egyes család más és más élethelyzet, de érdemes ebben a témakörben áttekinteni, nálam, nálunk mi most a helyzet, hogyan jelentkeznek/tek a megoldandó feladatok, milyen válaszokat sikerült adnunk ezekre. A Közösségben több területen (pl. gyerekneveléssel, házasság karbantartással kapcsolatosan) megtapasztalhattuk már, hogy igen sokat segíthet egymás tapasztalatainak meghallgatása, a tanulságok összegzése.

A NEA 2015 évi szakmai programjába illesztettük be ezt a témakört is, bízva abban, hogy a kedvezően elbírált pályázat (mely hozzásegít a vízitúra költségeinek csökkentéséhez) kellő inspirációt ad az idősödő szülőkkel kapcsolatos fontos tennivalók átgondolására és a rendelkezésre álló tapasztalatok rögzítésére, tovább adására. Az ilyen áttekintés során óhatatlanul összehasonlítódnak a szüleink egyes élethelyzetei az általunk már megélt szituációkkal, szerintem érdemes ezekre is pár sort szentelni.

A szüleimmel kapcsolatos történéseket én (Kovács István) önkényesen az alábbi részekre osztottam fel:

1. Generációk élete egymástól „függetlenül”:

Mindig jó érzés volt közösségünk olyan rendezvényein részt venni, ahol szüleim is ott lehettek. A betlehemes előadásokon, farsangi rendezvényeken büszkék lehettek unokáik szerepvállalásaira.

Édesapám nyugdíjba vonulását követően hamar pacemaker készüléket kapott, de azzal együtt is igen aktívan élte az életét, szakmai pályázatokat írt rendszeresen, nyugdíjas nyelvoktatásokon vett részt oktatóként ill. tanulóként, jelen volt a város ünnepi rendezvényein. Ezekben édesanyám nem volt társa, Ő nyugdíjasként is vállalt munkát. Úgy tűnt, mindegyik élte a saját világát, egymás társasága nélkül is jól megvoltak.  Mindezeknek egyrészt oka lehetett, hogy rálátásom szerint elég kevés közös kedves időtöltésük volt, másrészt külön költségvetésből gazdálkodtak. Az volt a közös Bennük, hogy igaz barátságot, baráti családokat nem láttunk körülöttük, a társasági élet a rokonságra korlátozódott, a kevés kivételtől eltekintve. Közösségünkön keresztül ismertünk meg olyan lehetőségeket, melyek igénybe vételével hitüket gyakorló házaspárok – amennyiben mindkét fél ezt komolyan igényelte – házasságukat „karban tarthatják”, jobbá tehetik. Ilyenek voltak a Megújulás Családterápiás Intézet csoportos, vagy házaspáros foglalkozásai, vagy a Házas Hétvége mozgalom alkalmai.  Az ilyen összejöveteleken való részvételt szüleink rendre visszautasították. Az unokázásban és az építkezésünkben mindketten részt vettek, de Édesapám nagyobb részt vállalt mindkét területen. Én nem kérdeztem szükségük van e valamire, csak szóltam, ha nekünk kell vmi segítség. Amikor már nem volt az unokákkal és az építkezéssel kapcsolatban szükség a segítségükre, akkor maradt a heti egy-két telefonozás, a születés és névnapok alkalmával megtartott kisebb nagyobb közös családi ünnepek.  Igazán mély kommunikációs kapcsolat soha nem is alakult ki a szüleim és köztem, így ebben az életszakaszunkban is legtöbbször az éppen aktuális tennivalókról volt szó közöttünk. Az ötven éves házassági évfordulójukat sikerült a családdal közösen ünnepelnünk. Megköszöntük nekik, hogy példát mutattak abban, hogyan kell ilyen hosszú időn át jóban, rosszban kitartani egymás mellett.  (A mi házasságunkban mi a helyzet a kellemes közös időtöltéssel, szabadidőnkben egymás társaságának keresésével, a közös kasszával, a rokonsággal való kapcsolattartással, volt e, van e, (lesz e) igényünk minket körülvevő közösségre, milyen a kommunikációs kapcsolatunk kamaszkorból ki és a felnőttkorba belépő gyermekeinkkel.….)

1. Megjelenik, majd egyre növekszik szüleink segítség igénye:

Édesanyám már hosszú ideje minden lehetőséget megragadott, hogy szanatóriumi kezeléseket vegyen igénybe, de volt több olyan eset, mely után nem éreztünk semmi javulást. Bal kezének a használhatóságát pedig egyre jobban korlátozta valami görcs féle jelenség. A Parkinson kór más tünetei is megjelentek Nála – nyelési problémák, ágyról egyedül nem tudott felkeni, főleg, mikor már csak a jobb kezével tudott ebben segíteni. A szükséges segítséget Édesapámtól mindig megkapta, de ezáltal Édesapánk a megszokott programjai közül a hosszabbakra csak úgy tudott elmenni, hogy ha húgom, vagy én felmentünk erre az időszakra Édesanyánkhoz. Az ilyen alkalmakkor szembesültünk azzal, hogy mennyi minden miatt bosszankodik nap mint nap Édesanyánk. Sokszor kellett végig hallgatnunk testi fájdalmainak felsorolásán túl, mennyire nem szeret abban a lakásban lakni, milyen múltbeli és jelenbeli sérelmeket hordoz Édesapánkkal kapcsolatban. A legtöbb probléma megoldásában nem tudtunk segítséget adni, azokat a házastársaknak közösen kellett volna kezelni, orvosolni. Felismertük azonban, hogy Édesanyánkra jó hatással van, ha körbe sétáljuk Vele a háztömböt, vagy rossz időben a lépcsőházban a harmadik emeletről gyalog felmegyünk a ház legfelső, hetedik szintjére. Egyik kórházi kezelését követően, sikerült rávennünk szüleinket, hogy egy szociális gondozó hálózat alkalmazottja heti két-három alkalommal (térítés mentesen) meglátogathassa Őket, teljesítve kéréseiket. Bár anyagi akadálya nem lett volna, mégsem sikerült elérnünk, hogy az ingyenes szolgáltatás mellett fizetett segítő-vigyázó szolgáltatásokat is igénybe vegyenek. Testvérem, Feleségem és én járunk hozzájuk előre eltervezett napi beosztás szerint, azonban apósom halálát követően Feleségem figyelme elsősorban vidéken maradt Édesanyja felé fordult, hétvégeken Őt látogatta meg, hétköznap pedig telefonon sokat beszélgettek.   Édesanyánk állapota erősen hullámzóvá vált, többször szorult kórházi kezelésre, melyeket követően a legtöbbször haza tudott térni, de előfordult, hogy az Irgalmas Rend által üzemeltetett Otthonba került. Ilyenkor mindig előjött, hogyan tovább. Ezen a helyen három hónapig lehetnek az idős emberek, újabb három hónapig akkor, ha igazolják, hogy egy másik intézménybe beadták a jelentkezési kérelmüket és ott a felvételre várók közé kerültek. Édesanyám esetében a lakásukhoz igen közel levő – városi üzemeltetésben levő – Zippernovszky ideiglenes Otthonba adtunk be jelentkezést. Az Irgalmasoktól történő hazaérkezést követően azonban akkor az átköltözésre nem került sor, mert szüleim azt mondták, újra megpróbálják ketten. 

Ismét eltelt pár hónap, amikor Édesapánk gyengeségére figyeltünk fel. Megígértettük Vele, hogy másnap jelentkezik a háziorvosánál, de Ő már aznap este mentővel bevitette magát az ügyeletre, ahonnan a kardiológiára került, ahol megállapították, hogy a szíve igen rossz állapotban van és jelentős javulás már nem valószínű….

(megfelelően ügyelek házasságom jóságára, hogyan őrzöm lelki és testi egészségemet?)

1. Hogyan tovább I.

Ebben a helyzetben Édesanyánk felügyeletét, elhelyezését kellett először megoldanunk. A fizetős otthoni felügyelet megszervezését nem fogadta el, így rövid várakozási időt követően az Irgalmas otthonba nyert felvételt. Ő tudta, készült is arra, hogy ha a férjével valami történik, Neki a következő „lakása” egy szociális otthon lesz.  Az Irgalmasoktól pár hét után lehetősége lett átköltözni a Zippernovszky ideiglenes Otthonba. Édesapánkat pár hetes kezelést követően adták ki a kardiológiáról, onnan a megyei kórház geriátriai osztályára került. Ott annyira sikerült vissza erősödnie, hogy a tisztálkodását, és a WC-t ismét egyedül tudta intézni. A hogyan tovább kérdés feltevésekor éreztük, hogy fél hazamenni, állandó orvosi felügyeletre vágyott, ezért számára is az Irgalmas otthon volt a következő állomás. Húgommal lehetőségeinkhez mérten minden nap látogattuk szüleinket az éppen aktuális intézményben, míg egyik reggel az Irgalmas otthon orvosa azt nem mondta, Édesapánk hajnalban, meghalt. Végig Ő tűnt az erősebbnek, hihetetlen volt ez a helyzet, hogy nem tér már vissza az otthonába, hogy most már biztosan nem tudunk kettesben beszélgetni…. (lelkiismeret furdalásom van, hogy nem beszélgettem Vele eleget, a közös szakmánkról, meg minden másról… Rengeteg szakmai anyagot hagyott vissza, de már többször elmondta, a Magyar Olajipari Múzeummal megbeszélte, hogy a szakmai dokumentációkat átveszik. Minden dossziéba beleolvastam, elcsodálkoztam, milyen szerteágazó dolgokat találtam ott, csodálkozásomat viszont már nem tudtam megosztani Vele…) 

Édesapánk és Édesanyánk kérésre már pár évvel ezelőtt Húgommal közösen választottuk ki a Lyceum templom altemplomában azt a két személyes urnafülkét, melyre 100 éves szerződést kötöttek. Senki, de senki nem gondolta volna, hogy oda először Édesapánk költözik be.

1. Hogyan tovább II.

Nekem Édesanyámmal Édesapám halála előtt se és az után se sikerült komoly, mély beszélgetést folytatni így továbbra is a napi gondok ismertetésében merült ki a kommunikációnk. Az otthonban, ahol lakott, fél év után már meg kellett jelölni, az egy év letelte után hova költözik át. Amikor erről beszélgettünk Vele, úgy tűnt számára a legmeghatározóbbak az otthon lakóitól érkező információk lesznek. Ez a folyamat akkor akadt el, amikor egy rosszullétet miatt ismét kórházba került. Kisebb javulást követően újra rosszabbodni kezdett az állapota, de bíztunk a felépülésében, mert Ő az elmúlt tíz évben már rengetegszer állt fel szinte reménytelen helyzetből. Ezúttal azonban nem így volt, először a fizikai ereje hagyta el- már pár métert sem tudtunk sétálni-, aztán a látás, hallás, beszédképességek, majd az egyik levegővételt nem követte újabb…..  Megéreztem, ott voltam, ettől a pillanattól kezdve nem voltak szüleim….  Ezt 55 évesen is nehéz feldolgozni.  

Szüleink lakásában az összes szekrény és polc tele volt, pedig csak ketten laktak ott, ahol korábban négyen éltünk. A rengeteg ruhán, cipőn, az Édesapám munkájával kapcsolatos dokumentáción túl az életükben vásárolt összes háztartási gép számlája, jótállása és használati útmutatója rendelkezésünkre állt, továbbá időtlen időkig visszamenőleg a lakással kapcsolatos áram-, fűtés-, víz- stb. iratok.  (A saját otthonomban felhalmozott dolgokat valóban szükséges őrizgetnem?)

(Nehezebben ment a fenti összeállítás elkészítése, mint azt előzőleg gondoltam. Négy hónapon belül elvesztem mindkét szülőmet, erre nem voltam felkészülve. A másik oldalról dolgozott bennem a meggyőződés – rögeszme- mely szerint a többfordulós útkeresés során összegyűlt tapasztalat hasznos lehet annak, aki hasonló helyzetbe kerül. Olyan összeállítást igyekeztem készíteni, amely nem terheli túl az olvasót sem családunk személyes problémáival, sem az egészségügyi történésekkel, sem az ismétlődő, részletekkel.  Többször elbizonytalanodtam, inkább nem fejezem be, vagy valami rövidített kivonatot állítok össze. Végül ilyen lett, kérdésként maradva bennem, vajon végig olvassa ezt valaki és ha igen tud e ez az iromány bármiben segítséget adni másoknak. )