Lelkes est = lelkest
A Borostyán Egyesület által támogatott nagycsaládos (Gesztenyési) közösség „egy kissé mozgásos-csapatépítős, de ugyanakkor vicces és könnyed” jelleggel újfajta programot szervezett lelkest (azaz lelkes est) címmel, 2016.11.18-án pénteken a Gesztenyési Művházban 20.30 órai kezdettel.
Indításként Kovács Laci (közösségvezető) ismertette, az összejövetel célját és bemutatta a csapatunkhoz legújabban csatlakozó G. házaspárt. G. Gyuri is mondott pár szót magukról, ill. mesélt arról, hogy Vilit gyerekkora óta ismeri. Így adódott, hogy Gyuri bemutatkozása által Viliről is újabb információkkal lettünk gazdagabbak.
A vetélkedőben öt csapatra osztotta szét H Gyuri főszervező a többnyire házaspárokból álló húsz résztvevőt, ezt követően következtek a változatos feladatok:
- Egymást nem látva kellett a házaspároknak ugyanarra a kérdésre egyidőben válaszokat adni. Vicces volt látni olyan eseteket, melyben a házaspár mindkét tagja úgy érzi, Ő kezeli a pénzt, vagy mindketten a párjukat tartják a betegséget jobban viselőnek. Persze a legtöbb esetben azt is jó volt látni, hogy milyen egyformán gondolkodik a házaspár mindkét tagja.
- Imitált telefonálás alapján kellett kitalálni, kit hívott fel a jelenlevők közül az illető,
- Táncolás közben kellett lufikat begyűjteni és ott tartani (ez volt a nehezebb, mert lehetett rabolni is.)
- Négyen kellett minél kisebb alapterületen táncot bemutatni. (szubjetív megközelítéssel nem tudom magamban tartani csapatunk keratív feladatmegoldását, mely szerint Ferivel, hátunkra vett feleségeinkkel két, egymással nem érintkező egy-egylábnyi területen valósítottuk meg /hellyel-közzel/ ezt a feladatot a legjobb eredményt elérve)
- Mindenkinél nagyon látványos lett az a feladat megoldás, melynek során a lehető legtöbb plusz ruha darabot kellett ráadni minden csapat egyik tagjára.
A vetélkedőt követően a Közösségi házaspár (erősítő) pályázat 3. fordulójának sorsolása következett, majd a batyus jelleggel hozott finomságokból előállított terülj-terülj asztalok mellett folytatott beszélgetéssel ért véget az est.
Köszönjük a szervezőknek, főleg H Gyurinak!
Lejegyezte: Covi