Családi farsang 2013
Idei farsangi összejövetelünk febr. 2-án 16-20 óráig zajlott a pécsbányai közösségi ház épületében. Először A. Dani (19) grafikakiállítását tekintettük meg, melyhez a közösségi ház vezetője kedves (és vicces) szavakat fűzött.
Ezután kezdődött a farsangi felvonulás. Számos jelmezes közül elsőként, a gesztenyési városrészben lakó három család tagjaiból alakult „gesztenyési lakodalmas menet”- vonult be, igazi bandazenére, kaláccsal borral, melyből a közönség is részesülhetett. Második fellépő család „Szolgálunk és védünk” c előadásuk keretében rendőrségi bűnmegelőzési promóciót adtak elő. Utánuk egy művész család gospel szerű különleges zenei élménye következett, több szólamban. Ezt követően két család adta elő a „Torkos csütörtöki menü- megszemélyesítve” c. számát, mely frenetikus hatást keltett. Főleg Attila aki mint „zöldség bundában” szerepelt! Az újabb fellépő bűvész különmutatványából az ügyesebb gyerekek közelről is elleshettek néhány trükköt. Ezután következtek az egyéni jelmezesek: volt köztük rendkívül szelíd sárkány, ninja+ katona, HO-ho-ho nagy horgász, római lovag, kukac, Túró- Rudi, Panda és egérke. BB újfent meglepetéssel szolgált : dr. K. L.-nak öltözött! Orvosi táskájával messzemenőkig hasonlított az eredetire J Bár a haját – saját bavallása szerint- nem tudta kellőképpen felborzolni. A végén a legkisebb leánykák – Boróka, Noémi, Viola- egy édes kis kacsatáncot is előadtak , körtánc formában. Nagyon édesek voltak!
Ezután következett a bál, zenével, tánccal, táncházzal, beszélgetésekkel és egy kis eszem- iszommal.
A teaház gyertyafényben és szépen felterítve várta a beszélgetni vágyókat, finom teákkal. A zenét ezután már csak a tombola húzás szakította félbe, a báli résztvevők által behozott ajándékok új és boldog tulajdonosra leltek a kihúzott tombolaszámok gazdáinál. A rendezvény nyitott volt, számos szülő, nagyszülő, baráti család töltötte együtt, kellemesen a délutánt és estét. (SG és KI)